Ez az egyik leggyakoribb kérdés, amit grafikusként kapok. És teljesen jogos.
Ha rákeresel a logó tervezésre, néhány perc alatt találhatsz olyan ajánlatot, ahol 15-20 ezer forintért vállalják a munkát, de olyat is, ahol ennek a tíz- vagy akár hússzorosát kérik érte.
Ilyenkor teljesen természetes, hogy felmerül a kérdés: ugyanarról a logóról beszélünk egyáltalán?
A rövid válasz az, hogy általában nem.
Sokan úgy gondolnak a logóra, mint egy kész termékre. Mintha bemennél egy boltba és levennél valamit a polcról. A valóságban azonban a logó inkább egy szolgáltatás eredménye. Nem csak a végeredményt fizeted meg, hanem azt a folyamatot is, ami mögötte van.
Van, aki egy előre elkészített ikonból és egy betűtípusból rak össze valamit egy óra alatt. Ezzel önmagában nincs feltétlenül probléma, ha pontosan ezt keresed. Más esetben viszont a munka azzal kezdődik, hogy a tervező megismeri a vállalkozást, utánanéz a konkurenciának, átgondolja a célcsoportot, több irányt készít, majd ezekből közösen választjátok ki a legjobbat.
És itt már rögtön látszik, hogy nem ugyanazt vásárolod.
Sokszor az is különbséget jelent, hogy mit kapsz a projekt végén. Volt már olyan ügyfél, aki egyetlen PNG fájllal érkezett hozzám, és csak akkor derült ki a probléma, amikor a nyomda SVG-t vagy EPS-t kért tőle. Ilyenkor gyakran többe kerül helyrehozni a dolgokat, mint amennyit eredetileg megspóroltak.
A másik fontos szempont az idő. Egy jó logó nem feltétlenül azért drágább, mert valaki lassabban dolgozik. Sokkal inkább azért, mert több tapasztalat áll mögötte. Ahogy egy ügyvédnél vagy egy orvosnál sem csak az adott órát fizeted meg, hanem az odáig vezető éveket, úgy a grafikai tervezésnél is hasonló a helyzet.
Persze ettől még nem minden drága logó jó, és nem minden olcsó logó rossz. A probléma inkább ott kezdődik, amikor az ajánlatok összehasonlításakor csak az árat nézzük, és nem azt, hogy pontosan mi van mögötte.
Éppen ezért ajánlatkéréskor érdemes feltenni néhány kérdést. Hány terv készül? Mennyi módosítás fér bele? Milyen fájlokat kapsz a végén? Lesz-e lehetőség később továbbfejleszteni az arculatot?
Sokszor ezekből a válaszokból többet megtudhatsz, mint magából az árból.
Ha most állsz logó tervezés előtt, akkor nem feltétlenül a legolcsóbb vagy a legdrágább ajánlatot érdemes keresni. Inkább azt, amelyik a vállalkozásod jelenlegi helyzetéhez és céljaihoz illeszkedik.
És ha kíváncsi vagy, nálam hogyan zajlik a logó tervezés és az arculattervezés folyamata, akkor az Arculat és logó tervezés oldalon részletesen is bemutatom.